Kedves Olvasóim! Megérkeztem az új résszel. Küldöm Nektek sok szeretettel, remélem tetszeni fog! ^_^
A fejem a szívverésemmel együtt lüktetett de olyan vadul, hogy az már szinte elviselhetetlen volt. Ahogy lassan tértem magamhoz, éreztem magam alatt a puha felületet. Máris otthon lennék? Vagy ez nem is a valóság? Álmodom?
Lassan nyitottam ki a szemeimet. A fény szinte elvakított ahogy a lámpa belevilágított a szemembe. Egyáltalán semmi nem volt ismerős körülöttem. Ismét kezdtem pánikolni. A mellkasom egyre gyorsabban járt fel és le, a testem mozdulni sem tudott.
-Nyugodjon meg.-szólított meg egy idegen hang, majd hallottam ahogy egyre közeledik felém.-A kórházban van, behozták önt súlyos fejsérüléssel.
Hát ez fantasztikus. Ha akartam volna, sem tudtam volna felülni, úgy szédültem a fejemet ért ütés miatt.
-És mégis ki hozott be?-kérdeztem.
-Egy férfi. Huszonnégy év körüli.
-Egy férfi?-hüledeztem. Biztos, hogy nem a támadómnak jutott eszébe kocsiba tenni és behozni a kórházba.
-Igen. Kisebb agyrázkódást szenvedett, pár napig bent tartjuk megfigyelésre. Emlékszik bármire?
-Megtámadtak.-válaszoltam halkan, majd mire a nővér ismét kérdezni tudott volna, nyitódott az ajtó. Anya lépett be rajta rémült arccal.-Jól vagyok.-biztosítottam azonnal, mielőtt pánikolni kezdett volna.
-Annyira aggódtam.-ugrott a nyakamba.-Mi történt?-kérdezte könnyes szemmel.
Miután mindent részletesen elmeséltem anyának, megkértem, hogy hozzon nekem valamit enni, mert éhen halok. A telefonom képernyőjét bámultam, amikor hirtelen Sara neve jelent meg a képernyőn.
-Szia Sara.-üdvözöltem.
-Csajszi! Már halálra aggódtam magam miattad, mégis hol a fenében vagy?!
-Kórházban.
-Mi van?!
-Miután te elmentél táncolni, megtámadott egy melák és jól bevertem a fejem.
-Te jó ég, ne haragudj. Ez szörnyű. De jól vagy? Mit mondtak az orvosok? És mégis hogyan történt?
-Héj, lassabban.-kuncogtam.-Később visszahívlak és mindent elmondok, mert épp visszajött anya. Ne aggódj értem, jól vagyok.-mosolyogtam majd elköszöntem tőle és majszolni kezdtem a szendvicset amit a kezembe adott.
-Apádnak sajnos el kellett mennie.
-Neked sem kell itt kuksolnod. Nyugodtan menj haza, itt már biztonságban vagyok, holnap pedig úgyis hazamehetek.
-Még egy kicsit itt maradok veled.-mosolygott rám, majd a hajamat a fülem mögé tűrte. Pont mintha egy hatéves kislány lennék.
Még egy pár szót beszélgettünk, majd mély álomba merültem. Biztosan a sok gyógyszer is közrejátszott, amit az orvosok adtak, mivel elég kába voltam. A TV halk zajára ébredtem fel. Éreztem ahogy a pulzusom az egekbe szökik hirtelen, amit a masina mellettem hangos jelzésekkel igazolt.
Pánikolni kezdtem, ugyanis nem emlékszem, hogy felkapcsoltam volna a TV-t. Lassan kinyitottam a szemem és tekintetemmel végigpásztáztam a szobát. Teljesen üres volt. Csak én voltam ott és pislákoló TV, aminek szinte teljesen levették a hangerejét. Megragadtam a mellettem lévő távkapcsolót és lekapcsoltam a készüléket. Az ijedtség miatt elég nehezen tudtam visszaaludni, de nagy sokára végül sikerült.
Másnap anya már korán reggel ott volt, hozta nekem a finomabbnál finomabb ételeket. A délelőtt folyamán Sara is megjelent nálam. Kissé nehezményezte, hogy nem hívtam vissza tegnap, én pedig hiába mentegetőztem.
-És azt tudod már, hogy ki volt az, aki behozott?-kérdezte kíváncsian.
-Nem tudom.-válaszoltam csalódottan.-De örülnék neki, ha jelentkezne, hogy legalább meg tudjam köszönni neki.
-Ne haragudj rám, hogy egyedül hagytalak este.-hajtotta le a fejét.
-Nincs semmi baj.-fogtam meg a kezét.-Ez nem a te hibád.
-Pedig egy kicsit úgy érzem. Együtt kellett volna maradnunk és akkor nem történt volna ilyen.
-Nem tudhatod mi történt volna.-mosolyogtam rá.-A lényeg, hogy mostmár minden rendben van.
-Igazad van.-ölelt szorosan magához, majd belekezdett a mondandójába, miszerint megismert egy különleges srácot azon a fergeteges partin.
* 3 nappal később *
Végre kiengedtek a kórházból. Már teljes mértékben jól vagyok, azóta sem kaptam furcsa telefonhívásokat attól az idegen számtól. Valószínűleg csak valami tévedés lehetett.
-Légyszi, beállnál a kasszába?!-kiáltott oda nekem Sara miközben ő a dobozokkal bajlódott a sorok között.
-Persze!-válaszoltam, majd arrafelé vettem az irányt. Egy magas, szinte fekete hajú fiú állt ott kezében két darab CD-vel. Szemei gyönyörű zöld színben pompáztak, az ujján fekete gyűrű volt. Egy fekete kapucnis pulóvert viselt.
-Szia.-üdvözölt kedvesen. Hihetetlenül mély hangja volt.
-Szia.-mosolyogtam rá, majd beütöttem amiket választott.-Lesz még esetleg valami?-néztem fel rá, mire észrevettem, hogy engem kémlel. Eléggé feltűnően.
-Nem, köszönöm.-válaszolta végül, majd előhúzta a kártyáját. Annyira ismerős volt valahonnan.
-Tessék!-nyújtottam neki a táskát, mire a kezünk egy pillanatra összeért.
-Köszönöm.-mosolygott rám, majd hátat fordított és elhagyta az üzletet.
-Ez meg ki volt?-hozta rám a frászt Sara. Hogy a fenébe került mellém ilyen gyorsan?
-Fogalmam sincs.-sóhajtottam.-Azt hiszem most láttam őt először.
-Ott volt a bulin.-jelentette ki magabiztosan.
-Nem, az lehetetlen.-ráztam a fejem.-Én nem láttam őt.
-Én viszont igen.-vigyorgott rám.-Attól, hogy ittam egyet-kettőt, még emlékszem. Egy ilyen pasira ki ne emlékezne?
-Egyet-kettőt, mi?-vontam fel a szemöldököm nevetve.
-Most nem ez a lényeg.-forgatta a szemeit.
A nap hátralévő részében ezen a rejtélyes fiún járt az eszem. Mi van, ha ő vitt be a kórházba? Ha igen, akkor miért titkolja el és leselkedik utánam? Biztosan csak képzelődök és túlgondolom a dolgokat, mint általában.
